Hírek
2024. Március 28. 09:49, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A reálkereset több mint 10 százalékkal nőtt januárban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024 januárjában a bruttó átlagkereset több mint 605 ezer forintra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző évhez képest 14,6 százalékkal, vagyis mintegy 77 ezer forinttal nőttek a fizetések - állapította meg a legfrissebb jelentéshez fűzött csütörtöki kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Januárban 10,4 százalékkal nőttek a reálkeresetek, köszönhetően a hatékony és eredményes kormányzati intézkedéseknek, melyek a 2023-as év végére 5,5 százalékra, idén januárra pedig 3,8 százalékra szorították vissza az inflációt - tették hozzá.
Az NGM közleménye szerint a szeptemberi reálbérfordulat óta a fizetések vásárlóereje folyamatos, gyorsuló növekedést mutat, már tavaly decemberben is óriási mértékben 10,3 százalékkal nőttek a reálbérek, amit a minimálbér 15 és a garantált bérminimum 10 százalékos decemberi emelése is segített.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat értékelve kiemelte: a Gyurcsány-korszakhoz képest egy munkavállaló átlagosan már háromszor magasabb fizetést visz haza, miközben 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, a regisztrált álláskeresők száma pedig történelmi mélyponton van.
A reálbérek dinamikus növekedésével egyre többet ér a családok jövedelme, ami az óvatossági motívum oldásán és a fogyasztás növelésén keresztül hozzájárul a gazdasági növekedés újraindításához - hangsúlyozta az NGM.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.