Hírek
2012. Augusztus 22. 13:19, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
A jövőben a strómanokat is perelni fogja a NAV

A jövőben a csődbe jutott vállalkozások névleges és a háttérből irányító tényleges vezetői is magánvagyonukkal felelhetnek egy másodfokú bírósági döntés alapján - közölte a Nemzet Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint egy, az adóhatóság által indított perben a Fővárosi Ítélőtábla a Kúria eseti döntésére hivatkozva először mondta ki, hogy egy felszámolás során megszűnő cég névleges vezetője (stróman) és a háttérből ténylegesen irányító, úgynevezett árnyékvezetője is személyesen felelős a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért.
A bíróság álláspontja szerint egy cégben ha csak névlegesen is, de vezető tisztséget betöltő ember felelős, gondos döntések meghozatalára köteles, ezért nem védekezhet azzal, hogy semmiről sem tudott. Ugyanígy az árnyékvezető sem mentesülhet a szigorú jogkövetkezmények alól, hiszen ha nem is szerepel a cégnyilvántartásban, a valóságban ő irányítja a vállalkozást - emelte ki közleményében a NAV.
Hangsúlyozták: a bírósági döntés után a NAV bűnügyi szakterületének adatai és az ellenőrzések eredményeinek összegzése alapján az adóhatóság a jövőben pereket indít a névleges és az árnyékvezetők kártérítési felelősségének megállapítása érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.